Girls don't cry
Mi ez, ha nem ablak?
-
egészen kelet-európa. könnyű így otthon éreznem magam benne.
(a lakótársaink pedig, az észt és a lett fiú oroszul beszélgetnek egymással, jó volna érteni őket.)
-
elég jókat beszélgetünk mindig munka után hazafelé a nepáli barátommal, ami azért különleges, mert általában egy mukkot sem értek abból, amit mond (nagyon vad a nepáli akcentus!), és biztos vagyok benne, hogy ez kölcsönös (mert amikor véletlenül mégis elkapok 1-2 szót, az még a témájába sem vág annak, amiről én beszéltem). valahogy mégsem akadozik a beszélgetés, mindenki mondja a magáét, és kedvesen mosolyogva bólogatunk egymásnak. friends.
-
ma megnéztük végre ezt a kiállítást (igazából azóta szeretnénk, hogy megérkeztünk, de én egy kicsit mindig kételkedtem abban, hogy ez valóban lehet érdekes is, illetve hogy valóban mi vagyunk-e a célközönség), és nagyon izgalmas és elbűvölő volt (akárcsak egy film), a legnagyobb meglepetést pedig az okozta, milyen elképesztően karcsú volt Marilyn Monroe. (és igen, lehetett látni élőben azt a piros cipellőt, amit Judy Garland hordott!)
-
ezt látjuk az ablakunkból. nagyon sok macska meg mókus mászkál egyébként a tetőkön, de nem bántják egymást.
-
- Mohamed: azt hallottam, néhányan bevisznek egy fát ilyenkor a lakásba, és díszeket raknak rá.
- Én: igen.
- Mohamed: te is szoktál?
- Én: igen.
- Mohamed: miért?
- [itt megpróbáltam összeszedni, amire a "Luther állított először karácsonyfát a gyerekeinek" történetből emlékeztem]
- Mohamed: so, this is nothing to do with Jesus Christ, isn't it?
- [aztán persze utánanéztem, és igyekeztem menteni a menthetőt...]
-
És a nap közepén ott álltunk szépen sorban, én, Debo és Kamil. Ez a sorrend pont megfelelt annak, ha évek vagy beosztás vagy magasság szerint álltunk volna sorba. És mindannyian nagyon komoly ábrázattal az arcunkon csináltunk valamit, ami egyáltalán sorolható a komoly dolgok közé. És akkor én már, nem is bírtam tovább és egyáltalán nem tudtam megszakítani azt az érzést, hogy mennyire vicces, hogy mind összegyűltünk és koncentrálunk a mosogatnivalóra, a levesre vagy esetemben az avokádós bagettre. A nevetést sem tudtam abbahagyni és Debo és Kamil, pedig egyáltalán nem értették, hogy mi lehet olyan vicces, de szerencsére most az egyszer nem is próbáltam elmagyarázni. A nevetés közben, pedig arra gondoltam, hogy hátha lesznek még tüntetések mire hazaérek.
-
A könyvesbolt kicsit olyan, mintha otthon lennék, az otthon legpozitívabb értelmében. Tim olyanokat kérdez pl., hogy olvastad-e az új Umberto Eco regényt? Szereted a Gödel, Escher, Bachot? Most érkezett egy nagyon szép mesekönyv Angela Carter szerkesztésében, érdekel? Én meg mindezért cserébe engedtem neki, hogy leárazzon egy Virginia Woolf biográfiát.
-
Oxford mesés lehet, az angolok pedig, nagyon egzotikusak, legalábbis erre a következtetésre jutottunk a portugál orvos-mérnökkel, a kínai pszichológussal és az orosz irodalmárral.
